„Ki tudná hát felfogni hatalmas tetteinek mennydörgő szavát?!”
(Jób 26)
1 Ekkor Jób megszólalt, és ezt mondta: 2 Segítettél-e az erőtlennek, támogattad-e a tehetetlen karját? 3 Adtál-e tanácsot az oktalannak, hasznos volt-e sok tanításod? 4 Ki által mondtad el szavaidat, kinek a lelke beszélt belőled? 5 Megremegnek az árnyak, amelyek a vizek alatt nyugszanak. 6 A holtak hazája leplezetlen Isten előtt, nincs eltakarva az enyészet helye. 7 Ő terítette északot a kietlenség fölé, függesztette ki a földet a semmiség fölött. 8 Fellegekbe zárta a vizeket, nem hasad meg a felhő alattuk. 9 Eltakarta trónusát, felhőt terjesztett ki fölötte. 10 Határt szabott a vizeknek ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel. 11 Az egek oszlopai meginognak és megrendülnek fenyegetésétől. 12 Erejével fölriasztotta a tengert, értelmével szétzúzta Rahabot. 13 Leheletétől kiderült az ég, kezével átdöfte a gyors kígyót. 14 Pedig ez csak a szegélye útjának, és milyen halk az a szó, amelyet meghallunk belőle! Ki tudná hát felfogni hatalmas tetteinek mennydörgő szavát?!
„…nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok.”
(Zsidókhoz írt levél 5,11–14)
11 Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. 12 Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. 13 Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. 14 A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek tapasztalatuk folytán gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz megkülönböztetésére.